…Vonaton ülve magányosan zakatolok Debrecenbe életem egyik legrosszabb helyszínére. Velem szembe egy tök átlagos pár ül. Semmi hiúság,féltékenység de még félelem puszta jelenlétét se látom.Átkarolva egymás derekát vidáman beszélgetnek a hétvégéről, hogy mi is történt velük ez alatt a röpke két nap alatt.Belegondolva tartalmas élmény beszámolót tarthatnék,de kérdezem én.Kinek? Ki foglalkozna egy picit is többet az élményeimmel, emlékeimmel?Szerintem senki… ..Ha egy szóba kéne leírnom magam annyi lenne,hogy boldog. Tömör, egyszerű válasz. Nekem öröm másnak kín,bár néha nekem is kín más emberek jóvoltából. Nem azért vagyok boldog mert boldoggá tesznek,hanem mert én tehetek valakit boldoggá.Furcsa egy érzés. Nem kellenek ide nagy szavak,hiszen eltörpülnek amellett amit én igazán érzek…
..6 órás vonat út mindig helyre teszi vagy épp össze zavarja az érzéseim.Legtöbbször nézek ki a fejemből és probálom feldolgozni az élményeket.Valahogy most nem megy.Becsukom a szemem és az-az érzés fogad,hogy ott fekszek mellette és annyit mondok : “sze…” . Meglepő de elég sokszor kimondtam az éjszaka folyamán pedig nem szokásom… Mára ennyit. Emlékeim száguldoznak,már csak arra vár,hogy valaki megálítsa őket.
